Ma egész nap kommunikációs eszközök nélkül voltunk. Nem kapcsoltuk be telefonjainkat, se a számítógépet, még a tv-t sem. Ez a nap csak hármunké volt.
Ma egész nap csodálatos, nyárias idő volt! :))
Zolival reggel lementünk a közértbe vásárolni. Hazafelé ettünk fagyit is.
Ezután én főztem, Zoli és apukám feltették a napellenzőt a tegnap felszerelt tartókra, úgyhogy már ezünk is van. TÖK JÓ!! Ezek után Zoli ablakot pucolt a külső lépcső feljárójánál, mert hamarosan elkészülnek a korlátok és azt fogjuk használni. Sőt, mától már használjuk is! :)
Ma kint ebédeltünk az erkélyen. Zoli natúr csirke mellet rizi-bizivel, én lencsefőzeléket.
Petra is jól viselkedett ma, sokat aludt a jó levegőn! :)
Ebéd után Zoli kifeküdt az erkélyen az új nyugágyába, én meg kivittem a hintaszéket és abban ücsörögtem.
Majd Zoli újból fagyit kívánt, így ismét lementünk a cukiba.
Este még a vett függönyöket is méretre vágtuk, hogy anyukám be tudja szegni azokat.
Ma megnéztük Petra altatása közben, majd ágyába rakása után be is fejeztük a Bűbáj című filmet. Nagyon tetszett. Mivel már általában Petra átalussza az éjszakákat bátrabbak vagyunk és nem alszunk el mi is amikor Ő.
EZ EGY NAGYON JÓ NAP VOLT!!!!! :)))))))