Zoli ma már újból dolgozik.
Petra ma átfordult a hátáról a hasára, teljesen egyedül, magától. Már napok óta próbálkozik, de eddig a keze még mindig útban volt. :)
Két rész között vásároltunk.
Ma marhahúsleves volt. Ezt is mint az utóbbi napokban először csináltam. Nagyon fini lett a legfőbb zsűrim szerint is, azaz Zolinak is ízlett. :)
Zoli mesélte, hogy a tanulójával ma az utasításokkal foglalkoztak. Meg azt is mesélte, hogy majdnem gázoltak Tímár utcánál. Egy T. utas a keritésen keresztül akart átmenni a vágányokon, de a másik hév még nem haladt ki a megállóból. Végül sikerült átérnie, mert a másik hamar elhúzott. De Ők vészfékeztek és meg is álltak. Miután feloldott a fék haladtak tovább.
Az este a megszokott módon zajlott.